Deprecated: Function ereg_replace() is deprecated in /var/www/clients/client90/web3083/web/lap_sablon2.php on line 17
- twilightsaga - sokoldal.hu


MENÜ
Welcome!
Ha magadnak akarod...
Breaking Dawn 1.1
Breaking Dawn 1.2
Breaking Dawn 2.
Breaking Dawn 3.
Breaking Dawn 4.
Breaking Dawn 5.1
Breaking Dawn 5.2
Breaking Dawn 6.1
Breaking Dawn 6.2
Braeking Dawn 7.1
Breaking Dawn 7.2










5. Esme sziget

 

"Houston?" kérdeztem felhúzva a szemöldököm, amikor elértük a kaput Seattle-ben.

"Csak egyszer állunk meg út közben" biztosított Edward vigyorogva.

Amikor felébresztett, úgy éreztem, mintha alig aludtam volna. Bizontyalanul álltam a lábaimon, ahogy átsegített engem a terminálokon, minden egyes pislogás után azért küzdöttem, hogy emlékeztessem magam, hogyan lehet újra kinyitni a szemeimet. Ez még eltartott néhány percig, amikor megálltunk a nemzetközi pénztárablaknál, hogy bejelentsük magunkat a következő repülőutunkra.

"Rio de Janeiro?" kérdeztem egy kicsit nagyobb izgalommal.

"Mégegy megálló" mondta.

A repülés Dél-Amerikába hosszú volt, de kényelmes, az elsőosztályú üléseken, Edward karjaiban, amik úgy ringattak, mintha bölcsőben lettem volna. Kialudtam magam és szokatlanul éber voltam, ahogy a repülőtér felé tartottunk. Az ablakokon besütött a lemenő nap fénye. Nem maradtunk a reptéren, ahogy gondoltam, hogy csatlakozzunk egy másik járatra. Helyette áttaxiztunk Rio sötét, nyüzsgő, élettel teli utcáin. Képtelen voltam rá, hogy akár csak egy szót is megértsek Edward portugál utasításaiból, amiket a sofőrnek adott. Azt gondoltam, hogy már a hotelt keressük. Valami belém nyillalt, lámpaláz szorította össze a gyomrom, ahogy erre gondoltam. A taxi tovább hajtott a nyüzsgő tömegen keresztül, amíg megritkultak, és úgy tűnt, hogy a város nyugati pereme felé, az óceán felé közeledünk.

Megálltunk a kikötőnél. Edward a hosszú sor felé vette az irányt, ahol fehár jachtok horgonyoztak az éjfekete vízben. A hajó, aminél megállt, kissebb volt, mint a többi, nyilvánvalóan a sebesség számított a tér helyett. De így is fényűzőbb, bár bájosabb volt a többinél. A nehéz csomagok ellenére, amiket cipelt, könnyen felugrott. Ledobta őket a fedélzeten, és megfordult, hogy segítsen nekem.

Csöndben voltam, amíg elindította a hajót. Meglepett, hogy milyen képzettnek és kényelmesnek látszott, azelőtt soha nem említette, hogy érdeklődik a csónakázás iránt. De ebben is jó volt, mint mindenben. Ahogy kelet felé haladtunk a nyílt óceánban, áttekintettem a fejemben az alapvető földrajzot.  Már amennyire emlékeztem, nem volt sok Brazíliától keletre... hogy elérj Afrikába.

Edward előre száguldott, amíg Rio fényei elhalványultak és végül eltűntek mögöttünk. Az arcán volt egy ismerős, vidám mosoly, amit bármiféle sebesség kiváltott nála. A hajó szelte a hullámokat, rám pedig tengeri permet záporozott. Végül a kíváncsiság, amit sokáig elnyomtam, fölém kerekedett.

"Messzire megyünk?" kérdeztem.

Nem úgy tűnt, mintha elfelejtette volna, hogy ember vagyok, de azon töprengtem, vajon azt tervezte-e, hogy egy kis ideig a csónakban fogunk élni.

"Még úgy fél óra" Rápillantott a kezeimre, amik az ülést szorították, és elvigyorodott.

Ó, rendben, gondoltam magamban. Végül is ő vámpír volt. Talán Atlantiszba megyünk.

Húsz perccel később a nevemet kiáltotta, a motor zúgását túlharsogva.

"Bella, oda nézz!" egyenesen előre mutatott.

Először csak sötétséget láttam, és a hold fehérségét, ahogy átvonult a vízen. De fürkésztem a helyet, ahová mutatott, és megláttam egy alacsony, fekete alakot, ami betört a holdfénybe a hullámokon. Ahogy bámultam a sötétségbe, a sziluett részletesebbé vált. Az alak egy zömök, szabálytalan háromszöggé nőtt. Közelhúzódtunk, és láthattam, hogy a körvonal tollas és lengedezett az enyhe szellőben. És akkor a szemeim kiélesedtek és minden apró darabnak volt értelme: egy kicsi sziget emelkedett ki előttünk a vízből, pálmafákkal integetve, a part halványan ragyogott a holdfényben.

"Hol vagyunk?" mormoltam csodálkozva, mialatt irányt váltott, a sziget északi vége felé haladva.

A motor zaja ellenére hallott engem, és széles mosolya ragyogott a holdfényben.

"Ez az Esme sziget"

A hajó vészesen lassult, ahogy a kis, fa palánkokból álló dokk felé haladt, ami fehér volt a holdfényben.

A motor elhallgatott és mély csönd következett. Csak a hullámok hangja volt és a pálmafák susogása a lágy szellőben. A levegő meleg, nedves és illatos volt - mint a pára egy forró zuhyan után.

"Esme sziget?" a hangom halk volt, de ez még mindig túl hangosnak hangzott, ahogy megtörte a csendes éjszakát.

"Egy ajándék Carlisle-től - Esme felajánlotta, hogy kölcsönadja nekünk"

Egy ajándék. Ki ad egy szigetet ajándékként? Felvontam a szemöldököm. Nem voltam vele tisztában, hogy Edward túlzott nagylelkűsége tanult dolog volt. A dokkra tette a bőröndöket, aztán megfordult és tökéletes mosolyát felvillantva, felém nyúlt.

Ahelyett, hogy megfogta volna a kezem, a karjába vett.

"Nem tudtad, hogy várni kell a küszöbnél?" kérdezte izgatottan, ahogy lágyan kiugrott a hajóból.

Vigyorgott "Nem vagyok tökéletes"

Egy kézben fogta mindkét hatalmas utazóládát, a másik karjában engem tartott és közben és közben a dokk mentén haladt a sápadt homokösvényen.

Rövid idő múlva elértük a sötétség végét, elől megpillantottam egy meleg fényt. Ennél a pontnál jöttem rá, hogy a fény egy ház volt - két fényes, négyzet alakú, széles ablak, amik közrefogták a bejárati ajtót. A lámpaláz hevesebben támadott meg, mint korábban, amikor tévesen azt gondoltam, hogy egy szálloda felé tartunk. A szívem hallhatóan dobolt a bordáimon és a légzésem szabálytalan lett. Éreztem, hogy Edward tekintete az arcomon van, de nem néztem a szemébe. Egyenesen előre bámultam, semmit nem láttam. Nem kérdezte meg, hogy mire gondolok, ez nem volt jellemző rá. Úgy gondoltam, ez azt jelenti, hogy ő is éppen olyan ideges, mint én.

Letette a bőröndöket a tornácon, hogy kinyissa az ajtókat - azok nyitva voltak.

Edward lenézett rám, miközben arra várt, hogy a szemébe nézzek, mielőtt átlépett a küszöbön. Átvitt engem a házon, mindketten nagyon csendesek voltunk, menet közben felkapcsolta a lámpákat. Az volt a bizonytalan benyomásom a házról, hogy túl nagy volt a pici szigethez, és furcsamód ismerősnek találtam. Hozzászoktam a Cullenek által kedvelt sápadt színösszeállításhoz; otthonos volt. Bár nem koncentráltam minden sajátosságra. A heves pulzus, ami a fülemben lüktetett, kicsit elhomályosított mindent.

Aztán Edward megállt és felkapcsolta az utolsó lámpát. A szoba nagy volt és fehér, a távolabbi fal nagyrészt üvegből állt - a vámpírjaim általános dekorációja. Odakint a hold ragyogott a fehér homokon és a háztól néhány yard-nyira lévő hullámokon. De azt a részt alig jegyeztem meg.

Jobban összpontosítottam a szoba közepén álló hatalmas, fehér ágyra, ami körül szúnyogháló csüngött.

Edward a lábaimra állított engem.

"Én... elmegyek a poggyászokért"

A szoba túl meleg volt, fülledtebb, mint a kinti trópusi éjszaka.

Izzadtság gyöngyözött a tarkómon, ahogy előre mentem, hogy megérintsem a hálót. Bizonyos oknál fogva igényeltem, hogy megbizonyodhassak róla, minden valóságos. Nem hallottam Edwardot visszajönni. Hirtelen végigsimított hideg ujjával a nyakamon, letörölve az izzadtságcseppet.

"Egy kicsit meleg van itt" mondta bocsánatkérően. "Gondolkodtam... az lenne a legjobb"

"Alapos" motyogtam sóhajtva, és ő kuncogott. Ez egy ideges hang volt, ami nála ritka volt.

"Megpróbáltam mindenre gondolni, ami... könnyebbé tehetné" ismerte be.

Hangosan nyeltem, miközben még mindig elfordultam tőle. Volt valaha ilyen nászút, mint ez? Tudtam a választ. Nem. Nem volt.

"Azon gondolkodtam" mondta Edward lágyan. "Hogy... talán szeretnél egy éjféli úszást velem?"

Vett egy mély lélegztetett és a hangja nyugodtabb volt, amikor újra beszélni kezdett.

"A víz nagyon meleg lesz. Ez az a fajta strand lesz, amit elfogadsz."

"Jól hangzik" a hangom elcsuklott.

"Biztos vagyok benne, hogy szeretnél egy-két emberi percet. Hosszú volt az út"

Bólintottam. Alig éreztem magam emberinek; talán néhány perc egyedül segítene.

Az ajkai a nyakamon voltak, épp a fülem alatt. Kuncogott egyet és hűvös lélegzete csiklandozta a túlhevült bőrömet.

"Ne tartson sokáig, Mrs. Cullen"

Ugrottam egyet az új nevem hallatán.

Ajkait végighúzta a nyakamon, egészen a vállamig.

"A vízben várlak"

Elsétált mellettem az erkélyajtóhoz, ami egyenesen a parti homokra nyílt. Az úton kibújt az ingéből, és a padlóra ejtette, aztán kisétált az ajtón a holdsütötte éjszakába. A fülledt, sós levegő örvénylett mögötte a szobában.

A bőröm lángra lobbant? Le kellett sütnöm a szemem, hogy ellenőrizzem. Nem, semmi nem égett. Legalábbis nem láthatóan.

Emlékeztettem rá magamat, hogy lélegezzek, aztán a hatalmas bőrönd irányába botorkáltam, amit Edward kinyitott egy alacsony, fehér konyhaszekrény tetején. Ennek az enyémnek kellett lennie, mert a tetején ott volt az ismerős piperecikkes táskám, és sok rózsaszín volt ott, de egyetlen ruhát sem ismertem fel. Ahogy megtapogattam a szépen összehajtogatott ruhahalmot - valami ismerőset és kényelmeset keresve, talán egy melegítőt - rájöttem, hogy rengeteg csipkét és szatént tartok a kezemben. Női fehérneműk. Nagyon nőies fehérneműk, francia címkékkel.

Nem tudtam, hogyan, vagy mikor, de egy nap Alice fizetni készült ezért. A fürdőszobába mentem és kikukucskáltam azokon a hosszú ablakokon, amik a strandra nyíltak, mint az erkélyajtók. Nem láttam őt. Úgy véltem, a vízben volt, nem véve arra a fáradságot, hogy lélegezzen. Fenn az égen a hold teljesen aránytalan volt, majdnem teli, és a homok fényes fehér volt a ragyogása alatt. Egy kis mozgásra lettem figyelmes - strandot körülvevő pálmafákon a ruhái többi része lengedezett. Megint melegség száguldott át a bőrömön. Mélyeket lélegeztem, aztán a tükrökhöz mentem, amik a pult fölött helyezkedtek el. Pont úgy néztem ki, mint aki egész nap egy repülőn aludt.

Megtaláltam a hajkefémet és erősen áthúztam őket a tarkómon lévő csomókon, míg végül kisimultak és a sörték tele voltak hajjal. Kétszer is alaposan fogat mostam. Aztán megmostam az arcom és leförcsköltem vízzel a tarkómat, mert olyan volt, mintha lázas lettem volna. Annyira jól esett, hogy megmostam a karjaimat, aztán végül úgy döntöttem, hogy lezuhanyozom. Tudtam, hogy nevetséges úszás előtt zuhyanozni, de meg kellett nyugodnom és a forró víz jó módszer erre. Valamint jó ötletnek tűnt, hogy leborotváljam a lábaimat. Amikor kész voltam, megragadtam egy hatalmas, fehér törölközőt és körbecsavartam magamon a karjaim alatt. Aztán egy olyan dilemmával néztem szembe, amit nem fontoltam meg.

Mit vegyek fel? Nyilvánvalóan nem fürdőruhát. De úgy tűnt, szintén ostobaság lenne visszavenni a ruháimat. Ráadásul nem akartam azokra a dolgokra gondolni, amiket Alice csomagolt be nekem. A légzésem megint felgyorsult és a kezeim remegtek - ennyit a zuhany nyugtató hatásairól. Egy kicsit szédültem és kezdtem pánikolni. Leültem a hűvős csempepadlóra a törölközőmben és a térdeim közé hajtottam a fejem. Imádkoztam azért, hogy ne döntsön úgy, eljön megkeresni, azelőtt, hogy összeszedhetném magam. El tudtam képzelni, hogy mit gondolna, ha látna engem, ahogy így összeomlottam. Nem lenne nehéz meggyőznie magát arról, hogy hibáztunk. És én nem azért borultam ki, mert úgy gondoltam, hogy hibáztunk. Egyáltalán nem. Azért borultam ki, mert fogalmam sem volt róla, hogyan kell ezt csinálni, és féltem kimenni innen, hogy szembenézzek az ismeretlennel. Különösen a francia fehérneműben. Tudtam, hogy még nem állok rá készen. Ez pont olyan volt, mint kisétálni a színházban emberek ezrei elé anélkül, hogy tudnám, mik voltak a soraim.

Hogyan csinálják ezt az emberek - félretenni minden félelmüket és feltétel nélkül bízni valakiben, minden tökéletlenségük és félelmük ellenére?

Ha Edward nem lett volna odakint, ha nem éreztem volna minden porcikámmal, hogy ugyanúgy szeret engem, ahogy én őt - fenntartás nélkül és visszavonhatatlanul és őszintén, irracionálisan - akkor soha nem lettem volna képes rá, hogy felkeljek a padlóról. De Edward odakint volt, úgyhogy ezt suttogtam magamnak sóhajtva :"Ne légy gyáva!" és feltápászkodtam. Szorosabban magamra erősítettem a törölközőt a karjaim alatt és céltudatosan kimeneteltem a fürdőszobából. Elsétáltam a csipkével teli bőrönd és a nagy ágy mellett anélkül, hogy bármi másra néztem volna. Kinéztem a nyitott üvegajtón a porfinom homokra. Minden fekete-fehér volt, színtelen a holdtól. Lassan sétáltam a meleg poron és megálltam annál a fánál, ahol elhagyta a ruháit. A durva kéregre fektettem a kezem és ellenőriztem, hogy egyenletes-e a légzésem. Vagy nem eléggé.

Néztem az alacsony hullámokat, miközben őt kutattam. Nem volt nehéz megtalálni. Derékig ellepve állt a vízben, háttal nekem, az ovális holdat bámulva. A hold sápadt fénye olyan tökéletesen fehérré tette a bőrét, mint a homok, mint maga a hold, és a nedves haját feketévé tette, mint az óceán. Mozdulatlan volt, a kezét a vízen pihentette; az alacsony hullámok megtörtek körülötte, mintha egy kő lett volna.

Bámultam a háta vonalát, a vállait, a karjait, a nyakát, a hibátlan alakját... A tűz már nem száguldozott a bőrömön - ez most lassú és mély volt, parázslott az ügyetlenségemtől és a félénk bizonytalanságomtól. Habozás nélkül lecsúsztattam a törölközőt, otthagytam a fán, a ruhái mellett, és kisétáltam a fehér fényre, ami sápadttá tett. Nem hallottam a lépéseim hangját, ahogy a vízhez sétáltam, de úgy gondoltam, tudta, hogy ott vagyok. Edward nem fordult meg. Engedtem, hogy a finom hullámok átcsapjanak a lábujjaim fölött, és rájöttem, hogy igaza volt a hőmérséklettel kapcsolatban - nagyon meleg volt, épp mint a fürdővíz.  Beléptem, óvatosan sétáltam a láthatatlan tengerfenéken, de az aggodalmam felesleges volt; a homok tökéletesen elsimulva folytatódott, és Edward felé lejtett. Átgázoltam a súlytalan áron és amikor mellé értem, finoman a vízen fekvő, hűvös kezére tettem az enyémet.

"Gyönyörű" mondtam, miközben én is felnéztem a holdra.

"Nem rossz" válaszolt, nem meghatottan. Lassan megfordult, hogy szembe nézzen velem. Kis hullámok indultak meg a mozgásától és a bőrömnek csapódtak. A szemei ezüstnek tűntek a jég színű arcán. Elfordította a kezét, hogy összefonhassa ujjainkat a víz alatt. Elég meleg volt, hogy a hideg bőrétől ne legyek libabőrös.

"De nem használnám azt a szót, hogy gyönyörű" folytatta.

Elmosolyodtam, és felemeltem a szabad kezemet - ami most nem remegett - és a szíve fölé tettem. Fehér a fehéren. Most az egyszer összeillettünk. Kicsit megremegett a meleg érintésemtől. A légzése durvább lett.

"Megígértem, hogy megpróbáljuk" suttogta, hirtelen feszülten. "Ha... ha valamit rosszul csinálok, ha megsebezlek, azonnal szólnod kell!"

Ünnepélyesen bólintottam, miközben ott tartottam a szemeimet az övéin. A fejemet a mellkasának támasztottam.

"Ne félj" motyogtam. "Együtt vagyunk"

Hirtelen elárasztott a saját szavaim igazsága. Ez a pillanat annyira tökéletes volt, hogy nem kételkedhettem benne.

Körülölelt a karjaival és magához húzott. Minden ideg a testemben olyan volt, mint egy élő elektromos vezeték.

"Örökké" válaszolta és finoman a mélyebb vízbe húzott.

 

A nap, égetve a meztelen hátamat, felébresztett engem reggel. Késő reggel, talán délután; nem voltam benne biztos. Bár az időn kívül minden tiszta volt; pontosan tudtam, hogy hol vagyok - a fényes szobában a nagy fehér ággyal, ragyogó napfény áradt be a nyitott ajtókon keresztül, a hálók enyhítették a ragyogást. Nem nyitottam ki a szemem. Túl boldog voltam ahhoz, hogy bármin is változtassak, akármilyen kis dologról legyen is szó. Nem volt más hang, csak a kinti hullámok, a lélegzetünk és a szívverésem hangja...

Még a perzselő nap ellenére is kényelmesen éreztem magam. A hűvös bőre volt a tökéletes ellenszer a melegre. Hideg mellkasánt feküdtem, körülöttem a karjaival. Olyan könnyűnek és természetesnek éreztem ezt. Azon töprengtem, miért pánikoltam annyira a múlt éjjel. A félelmeim most ostobának tűntek. Ujjait lágyan végighúzta a gerincem vonalán, és tudtam, hogy tudja, hogy felébredtem. Csukva tartottam a szemeimet és  megszorítottam a karjaimat a nyaka körül, miközben közelebb húzódtam hozzá. Nem beszélt; az ujjait le-föl mozgatta a hátamon, alig érintve meg azt, mintha mintákat keresett volna a bőrömön. Boldog lettem volna, ha örökké ott feküdhetek, soha meg nem zavarva ezt a pillanatot, de a testemnek más ötletei voltak. Nevettem a türelmetlen gyomromon. Elég unalmas volt éhesnek lenni a tegnap éjszaka történtek után. Mintha nagy magasságból hoztak volna vissza a földre.

"Mi ilyen vicces?" mormolta, még mindig a hátamat simogatva. A hangja komoly volt és rekedt, ami emlékeket csalt elő az előző éjszakáról, és éreztem, hogy elöntí a pír a nyakam és az arcom. Válaszul a kérdésére, a gyomrom korogni kezdett. Megint felnevettem. "Nem lehet hosszú időre megszabadulni az emberléttől"

Vártam, de nem nevetett velem. Lassan, azon a hatalmas boldogságrétegen át, ami elködösítette a fejemet, ráeszméltem, hogy a légkör megváltozott. Kinyitottam a szemem; az első dolog, amit megláttam, a sápadt, majdnem ezüstös bőre, az álla vonala volt az arcom fölött. Az állkapcsa feszes volt. A könyökömre támaszkodtam, hogy láthassam az arcát. A fölöttünk néző mennyezetet bámulta, és nem nézett rám, ahogy a komoly vonásait tanulmányoztam. Az arckifejezése megdöbbentett - remegés futott át tőle a testemen.

"Edward" mondtam egy furcsa kis gombóccal a torkomban. "Mi az? Mi a baj?"

"Még kérdezed?" A hangja kemény volt és cinikus.

Ösztönszerűen elkezdtem töprengeni azon, hogy mi rosszat tettem. Átgondoltam mindent, ami történt, de nem találtam magyarázatot.

Minden egyszerűbb volt, mint véltem; összeillettünk, mint a megfelelő darabok, amiket illeszkedésre késztetnek. Ez titkos elégedettséggel töltött el - összeegyeztethetőek voltunk testileg, éppúgy, mint minden más szempontból. Tűz és jég - nem létezhetnek együtt anélkül, hogy megsemmisítenék egymást. Még több bizonyíték arra, hogy hozzá tartozom.

Nem tudtam arra a részre gondolni, ami ilyen nézésre késztette őt - annyira szigorú volt és hideg. Mit szalasztottam el?

Az ujjai végigsimítottak az aggódó vonalakon a homlokomon.

"Mire gondolsz?" suttogta.

"Feldúlt vagy. Nem értem. Tettem...?" nem tudtam befejezni.

A szemei összeszűkültek. "Mi bánt? Az igazat - ne próbáld lekicsinyíteni!"
„Bántani?” Ismételtem. A hangom magasabb volt,mint szokott a meglepetéstől. Felhúzta a szemöldökét, szája egyetlen vonallá keskenyedett. Ösztönösen kinyújtózkodtam, megmozgatva izmaimat. Tagjaim merevek voltak, és néhol fát a testem ez igaz, de páratlan élmény volt, hogy csontjaimig hatolt a tébolyultság, és úgy éreztem, mintha egy medúza lennék. Egyáltalán nem volt kellemetlen érzés. És akkor egy kicsit dühös lettem, mert  borúlátásával beárnyékolta ennek a tökéletes reggelnek a fényét.

„Miért jutottál erre a következtetésre?”Sosem éreztem magam jobban,mint most.”

„Lehunyta a szemeit. „Hagyd ezt.”

„Mit hagyjak?”

„Ne játssz, mintha nem egy szörny lennék, akinek aggódnia kellene.”

„Edwárd!”sziszegtem,tényleg mérgesen. Sötét gondolatai beárnyékolták fényes emlékeimet.”Soha többet ne mond ezt!”

Nem nézett fel, mintha látni sem akarna.

„Nézd magadra Bella. És mond ,hogy nem vagyok egy szörny.”

Meglepődtem, akaratlanul engedelmeskedtem a kérésének,majd ziháltam.

Mi történt velem? Nem találtam magyarázatot a puha fehér takaróra  a testemen. Megfogtam a fejemet és fehér pehely tollakat szedtem ki a hajamból. Az ujjaim közé fogtam egy apró pihét.

„ Miért borít be a toll?” kérdeztem meglepetten.

Türelmetlenül fújta ki a levegőt. „Széttéptem egy párnát,vagy kettőt. De nem erről beszéltem.”

„Te széttépted? Miért?”

„Nézd Bella!” mondta még mindig bosszúsan. A kezemre nézett – nagyon óvatosan – és kinyújtotta. „Nézd meg ezt!”

Ezúttal láttam,hogy miről beszél. A toll alatt bőröm éles piros színben játszott,a vállamon át a bordáimon keresztül. Kiszabadítottam a kezemet, hogy megfogjam a sérülést , megnyomtam , egy kicsit lüktetett.

Edwárd nagyon gyengéden érintett meg, ujjaival követve karomon a sérülést.

„Au.”mondtam

Megpróbáltam visszaemlékezni – visszaemlékezni a fájdalomra – de nem tudtam. Nem tudtam felidézni a pillanatot, amikor kezei túl szorosan öleltek volna. Csak arra emlékszem, hogy azt akartam, hogy szorosabban tartson, és hálás voltam amikor megtette…

„Sajnálom… annyira sajnálom, Bella,”suttogta, amíg a horzsolásokat szemléltem.”Ennél jobban kellett volna tudnom. Nem szabadott volna – „ a gyönge, lázas hangja mélyről szakadt fel.”Sokkal jobban sajnálom,mint ahogy el tudnám azt mondani.”

A feje fölé dobta kezeit és elhallgatott.

A meglepetés letaglózott, igyekeztem magamhoz térni – most hogy végre megértettem – hogy mi bántja. Annyira másként éreztem, de nagyon nehéz volt elmagyarázni.

A döbbenet elszállt, nem hagyva hátra mást csak a hiányt. Üresség. Üresek voltak a gondolatok. Nem tudtam mit kellene mondanom. Hogyan magyarázzam el neki pontosan. Hogyan tehetném annyira boldoggá, mint amennyire én boldog voltam neki köszönhetően – vagy inkább amilyen egy pillanattal korábban még voltam.

„Edwárd”

Nem mozdult.

„Edwárd?”

Semmi. Hát akkor magammal fogom megvitatni ezt.

„Én nem kérek bocsánatot Edwárd. Én…Nem tudom, hogyan mondjam el neked.Én annyira boldog vagyok. Ezzel nem védeni akarom a dolgot. Ne legyél mérges. Ne.Tényleg jó-„

„Csak azt ne mond,hogy jól vagy.” Hangja jéghideg volt.”Ha a józan eszemre akarsz hatni,ne mond hogy jól vagy.”

„Pedig az vagok.”suttogtam

„Bella.”nyögte”Ne tedd.”

„Nem,te ne tedd, Edwárd.”

Megemelte a kezeit, aranyló szemei melegen néztek rám.

„Ne rombold ezt le.”mondtam neki.”Én Boldog Vagyok.”

„Már leromboltam.”suttogta.

„Fejezd be,”csattantam fel.

Hallottam ahogy fogai össze koccannak.

„Ó.”morogtam.”Miért is nem tudsz olvasni a gondolataimban ezúttal? Annyira nehéz,hogy némák a gondolataim!”

Szemei zaklatottan megvillantak.

„Ez újdonság. Mindig szeretted, hogy nem tudok olvasni a fejedben.”

„De nem ma.”

Rám nézett.”Miért?”

Zavartan felkönyököltem, figyelmen kívül hagyva testem fájdalmát. Tenyeremet mellkasára fektettem. „Mivel mindez a félelmed felesleges,ha láthatnád,hogy pontosan hogyan is érzem most magamat! Vagy 5 perccel korábban. Tökéletesen boldog voltam. Teljesen és tökéletesen boldog. Most – nos egy kicsit megrészegülten.”

„Okkal lehetnél mérges rám.”

„Nos, az vagyok. Ez most boldogabbá tesz téged?”

Felsóhajtott.”Nem. Nem hiszem, hogy bármi is jobb kedvre tudna most deríteni.”

„Ez az.” Csattantam fel ismét .” Pontosan ezért vagyok mérges. Megölted a kellemes élményemet, Edwárd.”

Összehúzta a szemét és ingatta a fejét.

Mély levegőt vettem. Sokkal több fájdalmat éreztem most, de nem volt annyira rossz. Mintha a nap később levenné a súlyt rólam. Renee torna megszállottságakor ugyanezt csináltam. 65 kg mindkét kézben, nem tudtam így tovább menni. Fele ennyire sem volt nehéz.

Legyőztem ingerlékenységemet,és nyugodt hangon mondtam. „Tudtuk,hogy így lesz. Feltételezhető volt. És most – sokkal könnyebb volt annál,mint ahogy én gondoltam. Ez tényleg semmiség. Ujjaimmal megsimítottam karomat. Eleinte azt hittem,nem tudva mi történhet,hogy nem tudjuk majd megtenni. Egy kis praktikával-„

Arca olyan kétségbeesett volt, hogy inkább nem említettem a törés lehetőségét.

„Feltételezted? Elképzelted az egészet Bella? Az sem érdekelt. Hogy megsebezhetlek? Nem gondoltad,hogy rosszabb is lehet? Nem képzelted el,hogy megtörténhet,hogy többi nem tudsz elmenni? Nem törött el semmid, ez már győzelem?”

Hagytam, had soroljon el mindent. Aztán megvártam,míg légzése csillapodik. Mikor tekintete nyugodt volt, válaszoltam, lassú nyugalommal.

„Nem tudtam mi történhet, -de azt sem hittem volna, hogy ennyire gyönyörű és tökéletes lesz.”Hangom suttogásba fulladt,szemeim arcáról a kezemre vándoroltak. „Ezzel,azt gondolom, hogy nem tudom,hogy számodra milyen volt, de számomra ilyen volt.”

A hideg ujjai államnál fogva gyengéden felemelték a fejemet.

„Az az, ami miatt aggódsz?”szűrte ki a fogai között.”Hogy én élveztem-e?”

Lesütöttem szemeimet. „Tudom,hogy nem ugyanaz, hisz nem vagy ember. Ez csak egy példa volt, hogy egy ember számára, nos, nem hiszem, hogy az életben bármi jobb is történhetne.”

Olyan sokáig hallgatott miután befejeztem,hogy kénytelen voltam ránézni. Szemeiben gyengédséget láttam.

„Úgy néz ki,hogy több dologért kell elnézést kérnem.”húzta össze szemöldökét.”Soha nem álmodtam arról, hogy mit érzek majd, ha számodra a múlt éjszaka nem…nos, ez volt életem legjobb pillanata. De  nem akarok így gondolni rá, ha te…”

Az ajkaimon halvány mosoly táncolt.”Igazán? A legjobb valaha?” kérdeztem hallvány hangon.

Arcomat kezei közé fogta, lágyan elemezve azt. „Az alkunk után beszéltem Charlislelal, bízván abban,hogy tud majd segíteni nekem. Figyelmeztetett,hogy ez számodra nagyon veszélyes lehet.” Egy árny suhant át az arcán. Bízott bennem, noha – nem érdemeltem ki a bizalmat.”

Ellenkezni akartam, de két ujját az ajkaimra tette,mielőtt megszólalhattam volna.

„Tehát megkérdeztem,hogy mi történhet. Nem tudtam mi állt előttem...így vámpírként.”félig elmosolyodott. „Charlisle azt mondta,hogy ez egy nagyon energikus dolog, mint semmi más. Azt mondta,hogy a lelki szerelem valami olyan,amit nem tudnék könnyen kezelni. Nálatok a hirtelen hőmérséklet változás, az erős érzelmek tudják ezt kezelni. De azt is mondta,hogy ne aggódjak emiatt – te már megváltoztattál engem.” Ez alkalommal még őszintébb volt mosolya.

„A bátyáimmal is beszéltem. Azt mondták, hogy nagyon kellemes élmény volt. Még a vér is csak második helyre szorul mellette.” Egy vonalba szalad össze szemöldöke.” De megízleltem a véredet,és soha még vér nem ízlett a tiednél jobban … Nem hiszem,hogy ők tényleg rosszak voltak. Csak nekünk más volt. Valahogy több.”

 

„Sokkal több volt. Ez volt minden.”

„De ez nem változtat a tényen,hogy rossz volt. Akárhányszor megpróbáljuk,te mindig ezt fogod érezni.”

„Mit jelentsen ez? Azt hiszed feladom? Miért?”

„Túl könnyű a bűnöm. Nem hagyhatom figyelmen kívül a következményeket, Bella. Vagy a történeteddel megpróbálsz engem szögre akasztani, ha hibázom.”

Az állánál fogva magam felé húztam, csak néhány centire voltunk egymástól. „Hallgass csak jól rám Edwárd Cullen. Nem fogok színlelni, még rád való tekintettel sem,rendben?  Nem tudtam, hogy lehet téged jobb kedvre bírni,amíg nem beszéltél ennyi szánalmas dolgot össze. Soha életemben nem voltam ilyen boldog – az nem boldogított volna, ha közlöd,hogy jobban szeretsz semmint meg akarnál ölni,vagy első reggel, amikor felkeltem és te ott voltál vlem várva rám… Akkor sem amikor a hangodat hallottam a balett iskolában”-arégi fájdalmas emlék hatására egy sebzett vámpirt láttam magam előtt, de nem álltam meg.- „vagy mikor azt mondtad, akarom, és  nekem akkor ott bevillant,hogy örökre hozzám tartozol. Ezek az én legszebb emlékeim, de ez mindent megelőz. Csak fogadd el.”

Megérintette a redőket a két szemöldököm között. „Most boldogtalanná tettelek, ezt nem akartam.”

„Akkor ne legyél szomorú. Ez az egyetlen hiba itt.”

Feszülten vett egy mély levegőt, majd azt mondta.”Igazad van. A múlt az a múlt,és nem tehetek semmit, hogy változtassak rajta. Ezek után nem hagyja el hasonló mondat a számat. Megteszem,amit tudok,hogy boldog legyél.”

Gyanúsan vizsgáltam meg arcát,és ő szélesen elmosolyodott.

„Bármi,ami boldoggá tesz?”

A gyomrom követelőzően kordúlt meg, ahogy ezt megkérdeztem.

„Éhes vagy,”mondta gyorsan. Szinte azonnal kiugrott az ágyból, s felhúzta alsónadrágját. Ami emlékeztetett engem.

„Nos, valójában miért bántottad Esme párnáit?” kérdeztem felülve, még néhány pihét kiszedve a hajamból.

Már felhúzta khaki színű nadrágját, az ajtóban állva beletúrt a hajába.

„Nem gondolkodtam, hogy akartam-e vele bármit is csinálni.”motyogta”szerencsére a párna volt és nem te.”lógatta fejét,majd megrázta,mintha el akarná hessegetni a sötét gondolatokat. Egy nagyon finom mosoly jelent meg az arcán,de tudtam hogy nagy erőfeszítésébe került. Feljebb csúsztam és megéreztem fájó pontjaimat, mire ő zihálni kezdett. Távolabb ment  mellőle, kezei ökölbe szorultak, hogy ujjai bele fehéredetek a szorításba.

„Ennyire borzalmasan nézek ki?”kérdeztem tetetett könnyedséggel a hangomban. Próbálta titkolni feldúltságát. A fürdőbe sétáltam,hogy szemügyre vegyem magamat.

Az ajtó mögött lévő földig érő tükörben megvizsgáltam meztelen testemet.

Azt hittem rosszabbul nézek ki. A bordáimnál volt egy sötétebb vonal, az ajkaim enyhén duzzadt volt, de máskülönben rendben voltam. Néhol kék és lila foltokat láttam, a legrosszabbul a kezemen és vállaimon lévő horzsolások voltak. De még ezek sem voltak elviselhetetlenek. A bőröm égett, de általában elfelejtettem,hogy hogyan szeretem a sérüléseimet. Ezek felületi sérülések voltak,holnapra szinte nem is fognak látszani.

A hajamra néztem,majd felsóhajtottam.

„Bella?”amint hang jött ki a számon, már mögöttem is termett.

„Sosem tudom ezeket kiszedni a hajamból!” Mutattam a fejemre, ami pont úgy nézett ki, mintha egy csirke odafészkelt volna. Elkezdtem kiszedegetni a tollakat.

„A hajadért aggódsz? Mormogta mögülem, és jóval gyorsabban szedegette a tollakat.

„Hogy bírod ki nevetés nélkül? Nevetségesen festek.”

Nem válaszolt, és tudtam, a választ is – nem talált benne semmi vicceset.

„felesleges ezt csinálnunk”sóhajtottam egy perc múlva.”Így nem fog kijönni,megpróbálom kimosni.”átöleltem kezeimet hideg derekán összekulcsolva.”Szeretnél segíteni?”

„Inkább csinálok neked,valami ennivalót, „mondta és gyengéden kibontakozott az ölelésemből, és gyorsan eltűnt.

Úgy tűnt a nászéjszakámnak vége. Gombócot éreztem a torkomban. Amikor úgy,ahogy rendbetettem magamat és felöltöztem egy pamut fehér ruhába, ami eltakarta lila foltjaimat, majd mezítláb indultam megkeresni az ínycsiklandó sonkás rántotta illatát. Edwárd a króm konyhában állt, amikor meghallotta gyomrom követelő hangját,leültetett egy króm székre és egy tányérba elém csúsztatta a reggelimet. A forró tojás megégette a  torkomat,ahogy mohón ettem, de nem érdekelt. Leült velem szembe, „Nem etetlek eleget téged.”

Nyeltem mielőtt válaszoltam neki.”álmos voltam. Pont jókor eszem. Hatásos valakitől,aki amúgy nem eszik.”

„Kaja szolgálat,” mondta kedvenc mosolyom kíséretében.

Örültem,hogy így láttam, örültem, hogy egyre inkább régi önmaga volt.

„Honnan való  a tojás?”

„Megkértem , akik a házat takarítják, hogy töltsék fel a hűtőt. Talán megkérdezhetném, hogy mi van a tollakkal…”mondta a hajamra koncentrálva. Nem reagáltam, igyekeztem semmi olyat nem mondani,ami felbosszanthatná. Mindent megettem, pedig legalább két embernek való volt.

„Köszönöm,”mondtam. Áthajoltam az asztal felett, hogy megcsókoljam. Automatikusan visszacsókolt,  majd hirtelen elhúzódott.

Vicsorogtam, ésa kérdés egyszerűen kicsúszott a számon.

„Ugye nem akarsz hozzám érni, amíg még itt vagyunk, igazam van?”

 Hezitált,majd félig elmosolyodott,és szorosan átölelt. Ujjai lágyan simítottak végig bőrömön, és segélykérően fektettem arcomat tenyerébe.

„Jól tudod,hogy nem erre gondoltam.”

Felsóhajtott és elhúzta a kezét.”Tudom. És igazad van.”várt egy kicsit,hogy megnyugodjon, majd ismét beszélni kezdett.







www.twilightsaga.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!